Keresés ebben a blogban

2015. február 23., hétfő

KUCHENMEISTER: MAJA WAFFEL

A nasi-ajandek blogban már több Maja, a méhecske terméket bemutattunk, ide a kekszbox-ba is jutott belőle, méghozzá waffel formájában.


Látva a csomagolást, gondolom, másban is felmerül a kérdés, mi a különbség a gofri és a waffel között? Ezt nem én fogom megválaszolni, merthogy szerintem semmi, de várjuk a szakértők kommentjeit...:)


A nagy zacskó további 4 db kisebbet rejt ugyanazzal a mitnával.


Illata nagyon kellemes. Karamella és vanília keveredik benne. Ugyanezek az összetevők dominálnak az ízben is. Érződik, hogy jó sok tojást tettek bele, ettől kicsit sűrűbb is, mint a bolti piskóták többsége, de határozottan finom. A kakaó csak díszként szolgál. Én még egy kicsi citromhéjat tettem volna bele. Nyilvánvaló, hogy ez sem a gofrinak, sem a piskótának nem eleme, de nekem bejön.Izgalmat visz a tésztában.


Állagát tekintve a külseje egy fokkal szárazabb a kelleténél, viszont a belseje elég puha, így ez az aprócska hiba megbocsátható.

Összességében ez egy jól kivitelezett termék. Kávé, tea mellé enyhén savanykás lekvárral üde színfoltja lehet a reggeleknek. Viszont mogyorókrémmel ne próbálkozzunk, mert azzal már túl édes lenne.


Összetétel: tojás, cukor, búzaliszt, pálmazsír, szójalecitin, 0,9% kakaópor, tejsavópor, természetes aroma, só, szójalecitin

Tömege: 100 g=4*25 g

100 g 460 kcal/ 1 db=125 kcal

Gyártja: Kuchenmeister GmbH, Németország, http://www.kuchenmeister.de/

MÉG TÖBB MAJA NASI:

KATJES MAJA GUMICUKOR
BAUER GYÜMÖLCSÖS TÚRÓKRÉM
MAJA TEJSZELET
XOX KARTOFFELSNACK: BURGONYÁS CHIPS

KINDER HAPPY HIPPO: KRÉMMEL TÖLTÖTT VÍZILÓOSTYA


Azért, hogy jól induljon a hét egy "Happy" nasival kezdünk.


A doboz alapján nemcsak happy, de cuki is, ráadásul ez a sok krém igazán ígéretes.


5 db vízilóostyánk van. Egyik-másik félszeműre sikerült, de attól még szerethetőek és felismerhetőek.


Illatában az ostya és a kakaó érződik.A víziló oldalán a fekete és fehér darabkák ropognak, cukor és kakaópor ízűek.


A belsejében kb. fele-fele arányban egy kakaós és egy tejes krém található egymásra rétegezve. Nagyon jó selymes és könnyed állaga van. Íze is rendben van, de nem annyira karakteres, mint a Kinder rudacskákban. A kakaós krém visszafogja az tejes-vaníliás krém intenzitását, sőt kicsit el is nyomja. Ez annyira nem tesz neki jót, de ettől függetlenül összességében rendben van. Az ostya is jó ropogós, bár ízben sokat nem tud hozzátenni a végeredményhez.
Nekem az alap Kinder jobban bejön, de tény, hogy ez sokkal látványosabb. Szépen kidolgozott és minden hányattatásuk ellenére egyben is maradtak.


Összetétel: cukor, hidrogénezett pálma és shea olaj, búzaliszt, tejpor, kakaópor 5%, sovány tejpor, mogyoró, édes tejsavópor
csoki: cukor, kakaómassza, kakaóvaj, szójalecitin, vanilin
búzakeményítő, napraforgóolaj, szójalecitin, tejfehérje, ammonium-caronát, natrium-hidrogénkarbonát, vanilin, só

Te


Tömege: 1 db: 20,7 g

1 db 122 kcal

Gyártja: Ferrero , Németország







Video a termékről:

MÉG TÖBB KINDER:

KARÁCSONYI TÖLTÖTT FIGURÁK
HÚSVÉTI TÖLTÖTT CSOKITOJÁSOK
HÚSVÉTI TEJKRÉMES FIGURÁK

2015. február 18., szerda

EICHETTI HAPPY CUPS: KAKAÓKRÉMES OSTYATÖLCSÉR CSOKIDRAZSÉVAL

Akinek eddig nem volt vidám a napja, azt most happy lesz.


Világoskék dobozban cuki mini csokival töltött ostyatölcsérek színes csokidrazsékkal...Ez azért így elsőre nagyon rendben van, nemde?


Belseje, mint egy hatalmas szarkofág...ezüst színű fényes papírba burkolva.


Kibontva ez a látvány tárul a szemünk elé:))) Ehhez foghatót még nem nagyon láttam még. Elég egyedi ez a küllem a jelenlegi édesség piacon.
Doboz méretei: 17*7 cm, magassága: 6,5 cm
Illata, bármennyire is meglepő, de nincs. Ha nagyon mélyen letüdőzzük, enyhe kakaó és margarin előjön.
Azt hiszem, hogy beleestem abba a hibába, hogy vélelmeztem, ami ennyire dizájnos, az  csak jó lehet, és sokkal többet képzeltem bele, mint amilyen valójában.
Szóval, eddig ez nagyon tetszetős a szemnek, de valahogy nem szeretném rögtön felfalni. Sőt, egyre rosszabbak az előérzeteim...:(


De itt már nincs visszaút, meg kell kóstolni.


Egy tölcsér 6,5 cm hosszú és a tetején az átmérője 3 cm. Mindegyikbe 3-4 db csokidrazsé került.


A krémmel nem spóroltak, a teljes tölcsért kitölti. Állagát töményebbnek gondoltam, de nagyon könnyed és selymes. Ha lenne valamilyen íze, akár tökéletes is lehetne. Enyhe margarin és némi kakaó néha feltűnik, de különben eléggé semleges. Az ostya jó ropogós, és szintén jellegtelen, teljesen olyan, mint egyébként a cukrászdákban a natúr fagyi tölcsér.
Mindezek után meg sem lepődünk, ha a csokidrazsét sem méltatom. Jól mutat, de az is annyira felesleges, mint a többi.

Ez az édessség egyértelműen a szebb, mint jobb kategória.



Összetétel: cukor, részben hidrogénezett kókusz- és pálmazsír, édes tejpro, búzaliszt, kakaópor, szójaliszt, burgonyakeményítő, szójalecitin, búzarost, kakaóvaj, kakaómassza, gumiarábikum, színezékek, napraforgóolaj lecitin, glükózszirup, karnauba és méhviasz, só, citromsav

Tömege: 100 g, 10 db tölcsér

100 g 544 kcal

Gyárja: Eichetti Confect Spezialitatan, Németország, http://www.eichetti.com/


2015. február 17., kedd

BALHSEN RUSSIAN BROT

Ez a nasi, kivételesen, nagyon aktuális, passzol a napi politika eseményeihez.
Miről is nevezetes az orosz kenyér? Arról, hogy fekete, méghozzá a belerakott sok rozsliszt miatt. Ez a termék csomagolásán annyira nem látszik,mert ez a karamellsziruppal bevont változat, de mindját kiedrül, mi rejlik a burok alatt...




Illata egyértelműen száraz kenyérre utal, a  karamella egyáltalán nem érződik. Eddig nem túl bizalomgerjesztő. Ráadásul nagyon sok betű eltörött és elég nagy szemetet hagyott maga után. Mindenfelé apró morzsák teszik kellemetlenné, az amúgy selymesen sima felületű nasink tapintását:(


Állagát tekintve sem vagyok elragadtatva. Rettenetesen kiszárították, kimondottan kemény és  egyáltalán nem jó érzés ráharapni. Ízét sem fogom visszasírni; enyhén égetett cukros és ennyi. Bár még ez is jobb a natúr száraz kenyérnél.


Ezen a képen látszik a lyukacsos és nem éppen strapabíró szerkezete.
Szerettem volna kirakni betűkből a "Nasi-Ajándékot", de nincs N betű. Azután A "blog" szót, de nincs G, majd a "Helló"-t, de nincs E, szóval végül maradt ez:)))


Szerintem az oroszok nem örülnének ennek a terméknek, ha tudnák, hogy a nemzeti eledelükről, milyen borzalmat neveztek el. Bár még nem ettem, de ennek biztosan nem sok köze van az eredeti orosz kenyérhez.

Összetétel: cukor, búzaliszt, karamellszirup, keményítő, kakaópor, szójalecitin, Na-karbonát, aroma,tojáspor

Tömege: 100 g

Gyártja: Balhsen, Németroszág http://www.bahlsen.de/en

Video a termékről:

2015. február 12., csütörtök

ALASKA KUKORICÁS RUDAK KRÉMMEL TÖLTVE


Miért éppen Alaska? Teszem fel  a kérdést. Ez a márkanév tökéletes lenne bármilyen fagyasztott terméknek, de édességnek...???
Hogy választ kapjak , felmentem a gyártó cég honlapjára, és, mint kiderült, ott nem is Alaska-nak, hanem Balila-nak hívják. Na, erről ennyit... (http://www.rid.sk/en/product/sweets/)


Majdnem a teljes palettát sikerült beszerezni, egyedül a mogyorókrémes hiányzik.

Első ránézésre számomra a tiramisus a legérdekesebb, így azzal kezdem.



Kibontva elég fura szaga van, sőt kimondottan kellemetlen. Talán a kávétól ilyen. Igen,azt hiszem ez leginkább a kávézaccra emlékeztet.

2 db 11*3 cm, és 2,5 cm magas sápadt sárga, alul és felül lyukas puffasztottkukorica-rúdunk van.
Mint a képen is látható, és a leírásban is olvasható, a krém arányát nem vitték túlzásba, mindössze 20 % jutott belőle. Mondjuk az első benyomásuk után, talán jobb is...


A pufi kuki állagát ránézésre rágósabbnak ítéltem, de szerencsére nem olyan, mint a hungarocell. Igaz, nem is túl ropogós, de nem élvezhetetlen. Ízét tekintve semleges. Némileg édesség teszi a belerakott töltelék, ami leginkább cukor és valamilyen aroma keveréke,de semmiképpen nincs köze a tiramisuhoz.
Eddig egyből egy nem jött be, de még javulhat az arány.

Termék pontos megnevezése: Tiramisuízű krémmel töltött kukoricarudacskák

Összetétel: cukor, növényi zsír, sovány tejsavópor, írópor, zsírszegény kakaópor, szójalecitin, tiramisu és vaníliaaroma, étkezési só, kukoricadara


Jöjjön a kókuszkrémes. Ezután a borzasztó tiramisuaroma után essünk túl az általam oly nagyon utált kókuszaromán is...Már az illatán is érzékelhető a jelenléte, de még így is kellemesebb, mint a tiramisus.


Ez már ízben és illatában is hasonlít az elnevezésére. Kicsit édesebb a kelleténél, de itt ez
annyira nem zavaró, mert a krém csak 20%, a kukorica enyhíti ezt a hatást. A csokiknál a krémekben használt kókuszaroma  sokkal borzasztóbban hat, mint ebben a kombinációban és utóízként sem marad meg a szánkban.
Azonban az le kell szögezni, hogy az igazi kókuszhoz nem sok köze van, merthogy egy szál kókuszreszelék nem sok, annyit sem tartalmaz. Kizárólag az aroma miatt nevezhetjük ezt kókuszosnak...


Összetétel: cukor, hidrogénezett növényi zsír, sovány tejpor, tejsavópor, írópor, szójalecitin, kókusz- és vaníliaaroma, só, kukoricadara 20%

Kakakókrémes:





Ez illatában és ízében is tökéletesen érdektelen. Úgy is fogalmazhatnék, hogy se íze, se bűze.
Pedig ebbe is tettek csoki és vaníliaaromát, sőt még kakakóport is. De sajnos egyik sem hat.
Két pozitívuma van:
- a kukoricarúd közepén eddig ez a kakaós krém mutat a legjobban,
- a tiramisusat még így is megelőzi.

Összetétel: cukor, növényi zsír, sovány tejpor, savó, csökkentett zsírtartalmú kakaópor, szójalecitin, csoki-és vaníliaaroma, só, kukoricadara



Ennek legalább kimonottan jó illata van, karamellizált cukor és a vanília dominál benne. Ezek az összetevők az ízekben is előjönnek. Itt sajnálhatjuk, hogy a krém és a burkolat aránya nem 50-50%, mert a krém kimondottan finom.
A többihez képest ez a leginkább sikerült változat.

Összetétel: cukor, növényi zsír, sovány tejpor, savó, szójalecitin, tej-és vaníliaaroma, só, kukoricadara

De még az eperes hátra van!



Illata ennek sem rossz, bár inkább a vattacukorra, semmint eperre hasonlít. Ízében sem lehet felismerni eme gyümölcsöt, sőt mást sem. Kicsit édes és ennyi. Azt hiszem, ezt is elfelejthetjük.

Összetétel: cukor, növényi zsír, sovány tejpor, savó, szójalecitin, eper-és vaníliaaroma, só, kukoricadara, természetes színezék



Összességében 5-ből 1, az nem éppen jó arány. Aki szeretné ezt a terméket megkóstolni, annak a vaníliásat ajánlanám.
Bár ugye a mogyorós kimaradt. Elképzelhető, hogy, ha abba normális mogyorókrémet tettek, akkor jól harmónizál a puffasztott kukoricával.

U.I.: Érdekes, hogy ez a termék a reformélelmiszereket áruló boltok többségében megtalálható- sőt leginkább csak ott- , holott tele van cukorral és aromával:(((

Tömege: 15 g

Gyártja: RiD s.r.o., Szlovákia, http://www.rid.sk/produkt/cukrovinky/trubicky/


2015. február 3., kedd

JAGDFELD MOGYORÓKRÉMMEL TÖLTÖTT SZÍV GOFRI


Az ideális reggeli Valentin napra?  Na, persze annak, aki szeret hajnalok hajanlán édességgel indítani.


A csomagolása egyszerű, de annál kifejezőbb. Szív, mogyorókrém, gofri...elsőre egészen jó triónak tűnik.


Elégedettségünket fokozza az illat, ami felszáll, amidőn kinyitjuk. Mogyoró, vanília, és piskóta illat. Merthogy ez inkább a bolti piskótákra, semmint az általunk készített palacsintatészta-szerű gofrira emlékeztet. Viszont még azoknál is szárazabb, morzsalékosabb. Talán egy kicsit túlzottan is.
A tésztával együtt nem igazán tud érvényesülni, az egyébként önmagában finom mogyorókrém, mert a túlzottan sok vanília aroma elveszi a karakterét. Néha megvillan a jelenléte, de hamar tovaszáll.

Elsőre ígéretesebbnek tűnt, mint ahogy most látom. Nem ehetetlen, de egyáltalán semmi ünnepi jellege nincs. Kimondottan átlagos nasi.

Összetétel: mogyorókrém 22,6%: cukor, nem hidrogénezett pálma és shea mga olaj, mogyoróliszt 10%, tejsavópor, zsírszegény kakaópor, szójalecitin, mogyoró aroma
Tészta: cukor, tojás, margarin, hidrogénezett növényi olajok: pálma,repce,napraforgó,
víz, só, szójalecitin, zsírsavak mono és trigliceridjei, citromsav, bétakarotin, aroma, só

tömege: 60 g

100 g 489 kcal

Gyártja: Jagdfeld-Hungaria Kft., Szlma-tanya
 

MÉG TÖBB SZÍVES NASI:

BELGIAN HEARTS: MOGYORÓKRÉMES SZÍVEK:
http://nasi-ajandek.blogspot.hu/2015/02/belgian-hearts-mogyorokremes-belga.html

SIMÓN COLL CORAZONES:
http://nasi-ajandek.blogspot.hu/2013/04/simon-collchocolatira-corazones.html

BONBONETTI MARCIPÁNOS SZÍVEK:
http://nasi-ajandek.blogspot.hu/2013/02/bonbonetti-szivek-marcipanbol.html

STEENLAND SZÍVEK TEJCSOKOLÁDÉBÓL:
http://nasi-ajandek.blogspot.hu/2014/04/steenland-mini-chocolate-hearts.html

MÉG TÖBB SZÍVES NASI:

PEZ HELLO KITTY
PEZ MINNIE MOUSE
ERBACHER CSOKIS-KEKSZES SZÍVEK
STÜHMER DESSZERT
I LOVE MILKA PRALINÉ